Jóga Stúdió
„Ne számíts semmire, csak a változásra!”
Qui-Gon Jinn
A teremről…
Nagyon szerettem volna egy olyan helyet találni, ahol a masszázs, a kezeléseim, és a jógaoktatás egymás mellett elfér. Így jutott eszembe ez a pincehelyiség, amelynek ismertem az adottságait, gyönyörű dongaboltozatait.
Építészként teljesen elvarázsolt, láttam a benne rejlő lehetőséget. Nem gondoltam át, mibe vágok bele.
A covid elején jártunk, de a pandémia csak egy volt a sok buktató közül. Rengeteg munka árán lett az, ami most.
Nagyon sokat köszönhetek a barátaimnak, akik amellett, hogy fizikailag is nagyon sokat segítettek, nem hagyták, hogy a nehézségek ellenére feladjam.


Így lett ez a terem, ami a kiscsoportos órák mellett a masszőr tevékenységemnek is helyet ad.
Minden kicsi, de minden meg van, ami kell: kis női öltözővel, kis férfi öltözővel, közös zuhanyzó/wc kombóval, és bringatárolóval várja vendégeit, oktatóit.
A föld alatt vagyunk – ennek minden előnyével és hátrányával. A teremben léghűtés-fűtés, infra padlófűtés, állandó páramentesítés működik.
…és a nevéről…
Nevet találni nehezebb volt, mint a sittet kihordani. Végül a választásom kedvenc StarWars karakterem álnevére esett. Mottóként is egy bölcs jedi mester tanácsát választottam:
„Ne számíts semmire, csak a változásra!” Qui-Gon Jinn
A terem nem az én egyéni céljaimat szolgálja, hanem a gyakorlás, a fejlődés, a változás tere. Remélem oktatóként, gyakorlóként tudok majd ehhez hozzátenni.